Szakdolgozat-készítés

A tantárgy angol neve: BSc Thesis Project

Adatlap utolsó módosítása: 2017. október 2.

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Villamosmérnöki és Informatikai Kar

Mérnökinformatikus szak, BSc képzés         

Tantárgykód Szemeszter Követelmények Kredit Tantárgyfélév
VIMIAT00 7 0/10/0/f 15  
3. A tantárgyfelelős személy és tanszék Dr. Semeráth Oszkár,
4. A tantárgy előadója

A szakdolgozat témájának kiadásáért a hallgató anyatanszéke felelős (ez a specializáció- és ágazatválasztáskor a hallgatóhoz rendelt tanszék).

Ha a hallgató olyan más tanszék témáján szeretne dolgozni, amely részt vesz választott specializációja oktatásában, akkor ezt az anyatanszékén be kell jelentenie.

Kivételes esetben a hallgatónak lehetősége van olyan tanszék témáján dolgozni, amely nem vesz részt választott specializációja oktatásában. Ehhez meg kell szereznie a kar oktatási dékánhelyettesének engedélyét, amelynek feltétele, hogy igazolja kiváló tanulmányi eredményét, illetve a választott témában végzett szakmai munkáját.

A hallgató mindig a választott témát kiíró tanszékhez rendelt Szakdolgozat-készítés tantárgyat veszi fel.

5. A tantárgy az alábbi témakörök ismeretére épít

A tantárgy a Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) által oktatott témakörök ismeretére épít.

6. Előtanulmányi rend
Kötelező:
(Szakirany("AMINrendsztervAUT", _) VAGY
Szakirany("AMINrendsztervIIT", _) VAGY
Szakirany("AMINrendsztervMIT", _) VAGY
Szakirany("AMINszoftfejlAUT", _) VAGY
Szakirany("AMINszoftfejlIIT", _) VAGY
Szakirany("AMINszoftfejlMIT", _) VAGY
Szakirany("VIABI-SOFTWE",_) VAGY
Szakirany("VIABI-INFC",_)



ÉS
(TargyEredmeny( "BMEVIAUAL01" , "jegy" , _ ) >= 2
VAGY
TargyEredmeny( "BMEVIEEAL01" , "jegy" , _ ) >= 2
VAGY
TargyEredmeny( "BMEVIETAL01" , "jegy" , _ ) >= 2
VAGY
TargyEredmeny( "BMEVIHIAL01" , "jegy" , _ ) >= 2
VAGY
TargyEredmeny( "BMEVIHVAL01" , "jegy" , _ ) >= 2
VAGY
TargyEredmeny( "BMEVIIIAL01" , "jegy" , _ ) >= 2
VAGY
TargyEredmeny( "BMEVIMIAL01" , "jegy" , _ ) >= 2
VAGY
TargyEredmeny( "BMEVISZAL01" , "jegy" , _ ) >= 2
VAGY
TargyEredmeny( "BMEVITMAL01" , "jegy" , _ ) >= 2
VAGY
TargyEredmeny( "BMEVIVEAL01" , "jegy" , _ ) >= 2 ))

ÉS NEM
(TárgyTeljesítve("BMEVIAUAT00") VAGY
TárgyEredmény("BMEVIAUAT00", "FELVETEL", AktualisFelev()) > 0 VAGY
TárgyTeljesítve("BMEVIEEAT00") VAGY
TárgyEredmény("BMEVIEEAT00", "FELVETEL", AktualisFelev()) > 0 VAGY
TárgyTeljesítve("BMEVIETAT00") VAGY
TárgyEredmény("BMEVIETAT00", "FELVETEL", AktualisFelev()) > 0 VAGY
TárgyTeljesítve("BMEVIHIAT00") VAGY
TárgyEredmény("BMEVIHIAT00", "FELVETEL", AktualisFelev()) > 0 VAGY
TárgyTeljesítve("BMEVIHVAT00") VAGY
TárgyEredmény("BMEVIHVAT00", "FELVETEL", AktualisFelev()) > 0 VAGY
TárgyTeljesítve("BMEVIIIAT00") VAGY
TárgyEredmény("BMEVIIIAT00", "FELVETEL", AktualisFelev()) > 0 VAGY
TárgyTeljesítve("BMEVISZAT00") VAGY
TárgyEredmény("BMEVISZAT00", "FELVETEL", AktualisFelev()) > 0 VAGY
TárgyTeljesítve("BMEVITMAT00") VAGY
TárgyEredmény("BMEVITMAT00", "FELVETEL", AktualisFelev()) > 0 VAGY
TárgyTeljesítve("BMEVIVEAT00") VAGY
TárgyEredmény("BMEVIVEAT00", "FELVETEL", AktualisFelev()) > 0 )

A fenti forma a Neptun sajátja, ezen technikai okokból nem változtattunk.

A kötelező előtanulmányi rend az adott szak honlapján és képzési programjában található.

Ajánlott:
A Szakdolgozat-készítés felvételének kötelező előtanulmányi feltételeit a BSc szakdolgozat, záróvizsga és oklevél szabályzat tartalmazza.
7. A tantárgy célkitűzése

A hallgatónak az oklevél megszerzéséhez BSc szinten szakdolgozatot kell készítenie. A szakdolgozattal azt kell igazolni, hogy jelölt önálló mérnöki munkára alkalmas, ismeri és alkalmazni tudja a mérnöki munkamódszereket, képes a feladatkiírást értelmezni, továbbá a választott megoldást értékelni és elemezni.

8. A tantárgy részletes tematikája

A szakdolgozat témája a kar valamely (lehetőleg a hallgató által felvett specializációnak, és ha van, ágazatának megfelelő) tanszékén a tanszékvezető jóváhagyásával meghirdetett témák közül választható.

A hallgató specializációjában nem oktató tanszék témája csak akkor fogadható el, ha a hallgató ehhez megszerezte a kar oktatási dékánhelyettesének engedélyét.

Más kar vagy egyetem, illetve külső vállalat (gazdasági szervezet) által adott téma csak akkor fogadható el, ha a specializáció valamely szakmailag illetékes tanszékének vezetője azt támogatja, és ahhoz tanszéki konzulenst biztosít. A külső konzulens – tanszékvezetői jóváhagyással – egyetemi végzettségű, illetve mester (MSc) fokozattal rendelkező szakember lehet. A szakdolgozat témáját úgy kell kiválasztani, illetve a dolgozatot úgy kell elkészíteni, hogy a vállalat (gazdasági szervezet) érdekeit sértő információk dokumentálása nélkül is elbírálható legyen a szakdolgozat készítőjének tevékenysége.

A szakdolgozat készíthető a külső konzulens irányításával külső vállalat (gazdasági szervezet) telephelyén is. Amennyiben a hallgatónak szakmai gyakorlatot is kell teljesítenie az oklevél megszerzéséhez, és szakmai gyakorlatát a szakdolgozat témáját kiíró vállalatnál (gazdasági szervezetnél) teljesíti, a szakdolgozat elkészítésére, illetve a szakmai gyakorlat teljesítésére vonatkozó tevékenységnek elkülöníthetőnek kell lennie.

A szakdolgozat külföldön is készíthető. Ilyen esetben a témát és a teendőket a külső szakdolgozathoz hasonló módon előre egyeztetni kell a kar valamely szakmailag illetékes tanszékével. A szakdolgozatnak meg kell felelnie az itthoni előírásoknak. A jelölt munkájáról és a szakdolgozatról a külföldi konzulenstől rövid írásos véleményt kell kérni, melyet a záróvizsga bizottsághoz kell eljuttatni. A külföldön készült szakdolgozatot ugyanúgy meg kell védeni a záróvizsgán, mint az itthon készült dolgozatokat.

Szakdolgozatot magyar nyelven kívül a BME valamely idegen oktatási nyelvén (angol, francia, német és orosz nyelven) is lehet készíteni, amennyiben a tanszéki konzulens ehhez hozzájárul.

Két vagy több hallgató részére közös témájú szakdolgozatot is lehet kiadni, de csak különválasztva, névre szólóan, ha a tevékenység és a munka eredménye egyértelműen elkülöníthető. A feladatkiírásban egyértelműen meg kell nevezni az önállóan, illetve a közös témán dolgozó többi hallgató által kidolgozandó részfeladatokat.

A szakdolgozatban a hallgatónak nyilatkoznia kell arról, hogy az saját munkájának eredménye. Közös témájú szakdolgozat esetében egyértelműen meg kell jelölni a nem önállóan megoldott részfeladatokat.

9. A tantárgy oktatásának módja (előadás, gyakorlat, laboratórium)

Önálló munka konzulensi segítséggel.

10. Követelmények

A szorgalmi időszakban: félévközi jegy megszerzése

A Szakdolgozat-készítés tantárgyat egy adott félévben kell elvégezni. A tantárgy elvégzésének szükséges, de nem elégséges feltétele, hogy a hallgató a szakdolgozatot a kiírásban szereplő határidőre elkészítse és beadja. A tantárgy érdemjegyét a témavezető, külső témavezető esetén a belső konzulens adja.
 
A szakdolgozat beadása
A szakdolgozat beadási határideje a szorgalmi időszak utolsó napja.

A szakdolgozat beadhatóságát a tanszéki konzulens minősíti. Más kar vagy egyetem, illetve külső vállalat (gazdasági szervezet) által adott téma esetén a külső konzulens ajánlást ad a beadhatóság minősítéséhez. A szakdolgozat beadásának tartalmi feltétele: a szakdolgozatban be kell mutatni a feladatkiírásban megnevezett, összes önállóan kidolgozandó részfeladat megoldását. Ha egy részfeladat megoldása mégis ellehetetlenül, akkor kivételes esetben a szakdolgozat tanszékvezetői engedéllyel beadható, de a részfeladatra vonatkozó alfejezetben deklarálni kell az ellehetetlenülés tényét, és meg kell adni az ellehetetlenülés okát.

A szakdolgozat formai követelményei: A szakdolgozatot

  • 1 példányban írásban, egy kötetben, keménytáblás borítással, szükség esetén mellékletekkel, valamint
  • 1 példányban elektronikus formában, az érvényes kari előírások szerint kell beadni.

Két vagy több hallgató közös témájú szakdolgozatát külön kötetben és külön elektronikus példányban kell elkészíteni.

A szakdolgozat elkészítésével, beadásával és megvédésével kapcsolatos tudnivalókról a tanszék a kiadáskor tájékoztatja a hallgatót.

A tantárgy sikeres elvégzése során elkészített szakdolgozat érdemjegyét a záróvizsga bizottság állapítja meg.

11. Pótlási lehetőségek

A szakdolgozat indokolt esetben a pótlási hét végéig beadható. 

A záróvizsga bizottság által el nem fogadott (elégtelenre minősített) szakdolgozatot újra be kell nyújtani. A záróvizsga bizottság a szakdolgozat kijavítását vagy újbóli elkészítését írhatja elő. Szakdolgozatot csak egy alkalommal lehet újra benyújtani. Az ismételt benyújtás feltételeit és legkorábbi határidejét a tanszék véleménye alapján a dékán állapítja meg.

12. Konzultációs lehetőségek

A szakdolgozat-készítési gyakorlatot és a szakdolgozat elkészítését tanszéki vagy külső konzulens irányítja. A külső konzulens mellett tanszéki konzulenst is biztosítani kell. Tanszéki konzulens a kar teljes vagy részmunkaidőben foglalkoztatott oktatója, kutatója, tanára (mestertanár, mérnöktanár, műszaki tanár, gazdasági tanár, gyakorlati oktató), tanszéki mérnöke, doktorjelöltje vagy PhD hallgatója; külső konzulens – tanszékvezetői jóváhagyással – egyetemi végzettségű illetve mester (MSc) fokozattal rendelkező külső szakember lehet.

13. Jegyzet, tankönyv, felhasználható irodalom

A téma kidolgozásához szükséges szakirodalmat a konzulens irányítása alapján a hallgató gyűjti és a megfelelő módon hivatkozza.

14. A tantárgy elvégzéséhez átlagosan szükséges tanulmányi munka
Kontakt óra

-

Félévközi készülés órákra

-

Felkészülés zárthelyire

-

Házi feladat elkészítése

-

Kijelölt írásos tananyag elsajátítása

-

Vizsgafelkészülés

-

Összesen450 óra
15. A tantárgy tematikáját kidolgozta
Név:Beosztás:Tanszék, Int.:

Dr. Tevesz Gábor

egyetemi docens, okt. dh.

VIK-DH

Kari Tanács Oktatási Bizottsága