Önálló laboratórium

A tantárgy angol neve: Project Laboratory

Adatlap utolsó módosítása: 2017. február 2.

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Villamosmérnöki és Informatikai Kar
Mérnökinformatikus szak, BSc képzés         
Tantárgykód Szemeszter Követelmények Kredit Tantárgyfélév
VIEEAL01 6 0/0/4/f 5  
3. A tantárgyfelelős személy és tanszék Dr. Bognár György,
4. A tantárgy előadója

Az önálló laboratórium témájának kiadásáért a hallgató anyatanszéke felelős (ez a specializáció- és ágazatválasztáskor a hallgatóhoz rendelt tanszék).

Ha a hallgató olyan más tanszék témáján szeretne dolgozni, amely részt vesz választott specializációja oktatásában, akkor ezt az anyatanszékén be kell jelentenie.

Kivételes esetben a hallgatónak lehetősége van olyan tanszék témáján dolgozni, amely nem vesz részt választott specializációja oktatásában. Ehhez meg kell szereznie a kar oktatási dékánhelyettesének engedélyét, amelynek feltétele, hogy igazolja kiváló tanulmányi eredményét, illetve a választott témában végzett szakmai munkáját.

A hallgató mindig a választott témát kiíró tanszékhez rendelt Önálló laboratórium tantárgyat veszi fel.

5. A tantárgy az alábbi témakörök ismeretére épít A tantárgy a Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) által oktatott témakörök ismeretére épít.
6. Előtanulmányi rend
Kötelező:
(NEM (Training.code=("5N-A7") )


ÉS
(Szakirany("VIABI-SOFTWE",_) VAGY
Szakirany("VIABI-INFC",_) )


ÉS NEM
(TárgyTeljesítve("BMEVIAUAL01") VAGY
TárgyEredmény("BMEVIAUAL01", "FELVETEL", AktualisFelev()) > 0 VAGY
TárgyTeljesítve("BMEVIETAL01") VAGY
TárgyEredmény("BMEVIETAL01", "FELVETEL", AktualisFelev()) > 0 VAGY
TárgyTeljesítve("BMEVIHIAL01") VAGY
TárgyEredmény("BMEVIHIAL01", "FELVETEL", AktualisFelev()) > 0 VAGY
TárgyTeljesítve("BMEVIHVAL01") VAGY
TárgyEredmény("BMEVIHVAL01", "FELVETEL", AktualisFelev()) > 0 VAGY
TárgyTeljesítve("BMEVIIIAL01") VAGY
TárgyEredmény("BMEVIIIAL01", "FELVETEL", AktualisFelev()) > 0 VAGY
TárgyTeljesítve("BMEVIMIAL01") VAGY
TárgyEredmény("BMEVIMIAL01", "FELVETEL", AktualisFelev()) > 0 VAGY
TárgyTeljesítve("BMEVISZAL01") VAGY
TárgyEredmény("BMEVISZAL01", "FELVETEL", AktualisFelev()) > 0 VAGY
TárgyTeljesítve("BMEVITMAL01") VAGY
TárgyEredmény("BMEVITMAL01", "FELVETEL", AktualisFelev()) > 0 VAGY
TárgyTeljesítve("BMEVIVEAL01") VAGY
TárgyEredmény("BMEVIVEAL01", "FELVETEL", AktualisFelev()) > 0 ) )

A fenti forma a Neptun sajátja, ezen technikai okokból nem változtattunk.

A kötelező előtanulmányi rend az adott szak honlapján és képzési programjában található.

7. A tantárgy célkitűzése

A tantárgy keretében a hallgatók komplex mérnöki feladatot oldanak meg, amelynek eredményeként olyan műszaki alkotás jön létre, amelyben a hallgató egyéni közreműködése jól elkülöníthető. Ennek során a mérnöki munka minden lényeges fázisával megismerkednek, és az egyes részfeladatokat a lehető legnagyobb mértékben önállóan végzik el.

Az Önálló laboratórium tantárgy felkészít a Szakdolgozat-készítés tantárgy elvégzésére.

8. A tantárgy részletes tematikája

Az önálló laboratórium témája a kar valamely (lehetőleg a hallgató által felvett specializációnak, és ha van, ágazatának megfelelő) tanszékén meghirdetett témák közül választható.

A hallgató specializációjában nem oktató tanszék témája csak akkor fogadható el, ha a hallgató ehhez megszerezte a kar oktatási dékánhelyettesének engedélyét.

Más kar vagy egyetem, illetve külső vállalat (gazdasági szervezet) által adott téma csak akkor fogadható el, ha a specializáció valamely szakmailag illetékes tanszéke ahhoz konzulenst biztosít. A külső konzulens – tanszékvezetői jóváhagyással – egyetemi végzettségű illetve mesteri (MSc) fokozattal rendelkező szakember lehet. A feladatot úgy kell kiválasztani, illetve a dokumentációt úgy kell elkészíteni, hogy a vállalat (gazdasági szervezet) érdekeit sértő információk dokumentálása nélkül is elbírálható legyen a hallgató tevékenysége.

Az önálló laboratóriumi feladat külföldön is készíthető, a BME bármely oktatási nyelvén: magyar, angol, francia, német és orosz nyelven. Ilyen esetben a témát és a teendőket a külső témához hasonló módon előre egyeztetni kell a felvett tantárgyat gondozó tanszékkel. A hallgató munkájáról a külföldi konzulenstől rövid írásos véleményt kell kérni, melyet a konzulens értékel. A külföldön készített munkáról ugyanúgy kell beszámolni, mint az itthon kidolgozott feladatok esetében.

Az oktatási időszak első hetében (a regisztrációs hetet követően) a hallgatók jelentkeznek a meghirdetett konkrét témákra, vagy témacsoportokra, a leendő konzulenssel egyeztetve a feladatot. Célszerű a téma kiválasztása ügyében a tanszéket a félévet megelőző vizsgaidőszakban felkeresni, amennyiben ez lehetséges.
 
A félév elején a hallgatók a konzulenssel közösen elkészítik a feladatok kiírását és ütemezését. A feladatkiírás konkrét formai követelményeit és leadásának módját a felvett tantárgyat gondozó tanszék határozza meg.

A tantárgy félévének végén mindenkinek be kell számolni a félév során végzett munkáról. A beszámoló szóbeli és írásbeli részt tartalmaz. A beszámoló konkrét formai követelményeit és ütemezését a felvett tantárgyat gondozó tanszék határozza meg.

Két vagy több hallgató részére közös témájú feladatot is lehet kiadni, de csak különválasztva, névre szólóan, ha a tevékenység és a munka eredménye egyértelműen elkülöníthető. A feladatkiírásban egyértelműen meg kell nevezni az önállóan, illetve a közös témán dolgozó többi hallgató által kidolgozandó részfeladatokat.

9. A tantárgy oktatásának módja (előadás, gyakorlat, laboratórium)

A hallgató feladata, hogy a konzulensével közösen elkészített feladatkiírásban szereplő munkaterv szerint oldja meg feladatát. Ha a hallgató nem a tanszéken dolgozik, akkor konzulensének rendszeresen be kell számolnia a munka előrehaladásáról.

A tanszék feladata, hogy azokról a munkavégzéshez szükséges feltételekről gondoskodjon, amelyek triviálisan nem állnak rendelkezésre: konzultációt szervezzen tanszéki vagy külső szakértővel, speciális szolgáltatásokat, alkatrészeket biztosítson.

10. Követelmények

A szorgalmi időszakban:

Félévközi ellenőrzés rendje:
•       A munkabeosztás betartását, a munka előrehaladását és a hallgató felkészülését a konzulens folyamatosan ellenőrzi. Ha a munkavégzés nem a tanszéken történik, a hallgatónak akkor is rendszeresen be kell számolnia a tanszéki konzulensnek.
•        A félév végén egyeztetett időpontban a hallgató rövid előadásban számol be az általa végzett munkáról. A szorgalmi időszak végéig elfogadható minőségben be kell adni az elkészült műszaki alkotás dokumentációját.
A félévközi jegy megállapításának módja
A tantárgy félévközi jegyét konzulensekből álló oktatói bizottság állapítja meg az alábbi összetevők figyelembevételével:
•        a munka szakmai értéke;
•        a hallgató munkához való viszonya és a munka készenléti foka;
•        a beszámoló eredménye;
•        a munka dokumentáltsága.
Elégtelen osztályzatot szerez az a hallgató, aki
•        munkáját nagymértékben elhanyagolta;
•        feladatkiírását nem adta le;
•        a félévre előírt munkát a pótlási időszak végéig nem készítette el elfogadható minőségben;
•        az írásbeli vagy a szóbeli beszámolót nem teljesítette.

A vizsgaidőszakban: nincs

11. Pótlási lehetőségek A félév végi írásbeli és szóbeli beszámoló a pótlási időszak végéig pótolható.
12. Konzultációs lehetőségek Az önálló laboratóriumi munkát tanszéki vagy külső konzulens irányítja. A külső konzulens mellett tanszéki konzulenst is biztosítani kell. Tanszéki konzulens a kar teljes vagy részmunkaidőben foglalkoztatott oktatója, kutatója, tanára (mestertanár, mérnöktanár, műszaki tanár, gazdasági tanár, gyakorlati oktató), tanszéki mérnöke, doktorjelöltje vagy PhD hallgatója; külső konzulens – tanszékvezetői jóváhagyással – egyetemi végzettségű illetve mesteri (MSc) fokozattal rendelkező külső szakember lehet. Külső konzulens abban az esetben szükséges, ha a témát nem a tanszék javasolta, vagy a tanszéken nincs az adott témához megfelelő szakember.
13. Jegyzet, tankönyv, felhasználható irodalom A téma kidolgozásához szükséges szakirodalmat a konzulens irányítása alapján a hallgató gyűjti és a megfelelő módon hivatkozza.
14. A tantárgy elvégzéséhez átlagosan szükséges tanulmányi munka
Kontakt óra

-

Félévközi készülés órákra

-

Felkészülés zárthelyire

-

Házi feladat elkészítése

-

Kijelölt írásos tananyag elsajátítása

-

Vizsgafelkészülés

-

Összesen150 óra
15. A tantárgy tematikáját kidolgozta
Név:Beosztás:Tanszék, Int.:

Dr. Tevesz Gábor

egyetemi docens, okt. dh.

VIK-DH

Kari Tanács Oktatási Bizottsága